Friday 17 September 2010

őszi alkotótábor

elnyúló nyári pihenés és munka után nekiláttunk új ötleteink formába öntésének. a koncepció nem új, a megvalósítás viszont igen - kíváncsian várjuk mi is, mire jutunk ezúttal. csalódnotok nem kell, folytatjuk a most már talán ránk jellemző sodró, halmozó építést. bár többen kérdezték, vokál továbbra sincs (és nem is tervezzük). elegen vagyunk mi négyen is :)

közeli, ismerős zenekarainknak hála: lesz koncertünk, több is mostanában. az eddigiek:
október 2: tündérgyár - itt a pozvakowski előtt, ingyenes!
október 8: rs9 - itt pedig a dyas előtt, párszáz forintos belépővel
valamint további fellépésekről is beszéltünk másokkal.

ezúttal új koncertplakátot kaptok:

Friday 9 July 2010

vázlatok és témák +koncert!

az elmúlt hónapok útkereséssel zajlottak mocun háza táján. le is ültünk megbeszélni, mit is akarunk pontosan, merre és hogyan tovább. ennek fényében mostani próbáinkon felveszünk témákat, kis ötleteket, aztán ezekből a szösszenetekből alakítjuk ki új dalainkat. az eddigi irány alapján egy merőben új mocun repertoár van kialakulóban. természetesen az első felvételeket közzé tesszük ezen a blogon.

viszont van koncert! köszönjük az Ordovicium Freedom Projekt meghívását, ennek keretében július 20-án kedden újrahajlítjuk ízületeinket a Vadvirág Táncházban, a Stadionok sarkán. remek lesz, f9kor kezdünk is - gyertek!

íme a plakát:

Monday 19 April 2010

the noise you have to live with

nos, a lemezünk elkészült! :p
köszönjük a türelmet mindenkinek - minden tételt meg lehet hallgatni myspace oldalunkon. talán a sorban első és leghosszabb számunkra vagyunk legbüszkébbek, ez hamisítatlan mocun durvulat végig.

...and our ep is finally completed! :p
thanks for your patience - you can check all 5 songs on our myspace site. our favourite is the first and longest track, real trve mocun moshpit.

Wednesday 31 March 2010

dangerous curves

gyors helyzetjelentés lemezünkről:
az első szám tokkal-vonóval kész van. masteringben Töfi volt nagy segítségünkre, őt az onlinemastering.hu oldalán keresztül értük el. Töfinek igaza volt amúgy az anyaggal kapcsolatban: "profi keverés esetén lehetne belőle többet kihozni". no igen, egyikünk sem hangmérnök és nincs is olyan minőségű cuccunk (igaz, ami van, az azért nem gyenge :)).
hogy ne veszítsünk tempót, el is küldtük - azaz ftp szerverre felmásoltuk - a második és harmadik számot is. a két legkeményebb himnuszunkat pedig április 7-i próbánkon mutatom meg a többieknek. a borítóval pedig remélhetőleg pont akkorra végzünk, amikorra visszakapjuk Töfitől az utolsó két dalunkat. utána nyomda és mély kilégzés :p

newsflash how our mixing proceeds:
first track is finally complete. we used the help of onlinemastering.hu which really paid off. Töfi, the guy who handled mastering mentioned that only a professional mixing could help in achieving a better sound. well, none of us is an engineer apparently :)
to keep the momentum we copied over the second and third tune to his server. in addition the final two metal anthems will be introduced to the other fellows on our rehearsal 7 april. let's hope we will be ready with the cd cover when these final two songs are mastered as well. and then publish/exhale :p

Friday 5 March 2010

mix status & rehearsals

kis helyzetjelentés keverésünk állásáról: a harmadik számnál tartunk. lezártuk az általunk referenciának tekintett morning gyroscope keverését és ezt a számot elküldjük rendes, profi masteringre is (elsősorban okulás jelleggel, mit nem csinálunk jól). a kislemezre kerülő két lassú számmal is készen vagyunk, bár mindkettőn teszünk még egy-egy pici változtatást.
a finisbe érve maradt két, igazán kemény himnuszunk. kellő erőt gyűjtve az elkövetkezendő napokban állok neki, hogy aztán a srácok is véleményezzék ezeket. mindeközben pedig a borító tervezés is elindul. ebben ismét Bradák Balázs lesz segítségünk, íme legutóbbi blogja. most már tényleg csak hetek kérdése, hogy a teljes zenei anyag, borítóstul nyomdába kerüljön.

sajnos a korábban meghirdetett március 19-i koncert tőlünk független okok miatt veszélybe került.
egyedül semmiképp sem szeretnénk színpadra állni. miért is? mert a jelenlegi programunkat már többen betéve ismeritek és számunkra is jobb érzés lenne friss ötletekkel színpadra állni. ezért újra nekiláttunk rendszeres próbáinknak. bár most még csak témákat, témavázlatokat gyűjtünk, valamint jammelünk, az biztosan látszik, hogy a következő anyagunk/dalaink együtt játszva kerülnek rögzítésre. a mocun ebben erős és ettől mocun.

only a few weeks and we will be ready with our next ep: the noise we have to live with. currently we have finished with mixing 3 songs (out of 5). only 2 heavy anthems remained and of course designing the new cover. while finishing these we started to rehearse again weekly to create some new stuff. its only a few themes and ideas yet - for sure it is going to be fascinating, jamming live stuff. playing live is mocun's main strength and that is what makes us mocun.

Monday 22 February 2010

farkasok

mivel zenekari szinten közkedvelt a norvég Ulver, így koncertjüket is vártuk. részemről ezek jutottak eszembe a szombat estéről:
- nem értem Garmot, miért húzódozott eddig a színpadtól, egész elképesztően jól énekel élőben is (pedig akár effektek mögé is bújhatott volna, nem tette). számomra vitathatatlanul ő a mostani mezőny legjobb énekese.
- a zenekar jól össze volt rakva, élőben úgy látszik a Perdition City hangzását hozzák, furcsa volt más lemezes nótákat ebben hangszerelésben hallani. voltak nóták, melyeknek ez kimondottan jót tett (Little Blue Bird, Operator, Porn Piece)
- Daniel O'Sullivan (ő a Guapoból ismerős) jelenléte kimondottan jót tett a csapatnak és a koncertnek is. három hangszert felváltva kezelni, ráadásul ilyen zongora tudás mellett, nagyon kemény. amennyire meg tudtam ítélni, gitáron nem mutatott sokat (pl Operator szólói végig samplerről mentek)
- nekem talán az tetszett legjobban, hogy egyrészt sallangmentesen kiálltak és úgy játszottak, ahogy tudnak (nagyon jól). másrészt ez a műsor így egyben teljesen rendben van, persze hasraesni sem kell tőle. biztos vagyok benne, hogy nem kell magasztalni, viszont az értékeit el kell ismerni.
- jól jött volna pár nyugágy és egy kiürített nézőterű A38

íme egy ízelítő felvétel, mire képesek élőben:

Friday 19 February 2010

iwama

ennek igazából semmi köze a mocunhoz. mégis miért van itt? mert talán a későbbiekben mégis lesz köze a mocunhoz :p


szóval eladósorba került első, gyakorló basszusgitárom (mert már nem csak a vonóimat teszem tönkre vagy két éve). Iwama márkajelzést visel, '70es évek utolsó éveiben készült japán darab. egyetlen hibája a nyaka, ami nem teljesen egyenes. gyakorlásra, otthoni játékra tökéletesen alkalmas hangszer. korábban enba tulajdona volt, így szemtanúja voltam, amikor koncert közben énekes elleni fenyítőeszközként vetette be ezt a mokány lapátot, sikerrel. nade vess rá egy pillantást:

irányára 45e huf (ez elég rugalmas), kapsz mellé puha tokot és egy Planet Waves hevedert is. ha érdekel, vagy szeretnél látni több képet róla, írj egy mailt nekem: adamskij@hotmail.com

Monday 15 February 2010

schlagwetter

nemsokára megjelenő anyagunk egyik régi-új dalát rögzítettük próbatermünkben. Peti, a dobosunk beruházott mobil felvevőjének köszönhető a hang, fényképezőjének a video. mivel láthatóan ígéretes e próbálkozás, reményeink szerint jópár felvétel készül még e módon - amit a blogon közzé is teszünk :)



one of our old-new songs - will be featured on the second material - recorded while rehearsing. check later on, cause there will be more videos coming!

Thursday 11 February 2010

the noise we have to live with

ez a blog a budapesti mocun zenekaré. sorra teszünk elérhetővé felvételeket, videókat, valamint írunk minden egyébről, ami velünk történik. beszámolunk kedvenc zenéinkről, új hangszereinkről, koncertekről. közlünk, adunk, ajánlunk. nem utolsósorban próbáinkba is beleshettek virtuálisan.

rólunk itt értesülhetsz még:
myspace - http://www.myspace.com/mocun
youtube - http://www.youtube.com/user/mocunband
honlap - http://www.mocun.hu

this blog is owned by mocun, which is a group from budapest, hungary. we are going to publish all our recordings, videos, and we will also write about what's hot and happening. we will introduce our current favourites, new instruments, gigs. we broadcast, publish & offer. last but not least you get a virtual glimpse to our rehearsals. links above for all our other sites.